Simon-Palov Judit

Simon-Palov Judit

Simon-Palov Judit 1024 576 PAX Televízió
Hogy ki vagyok valójában és mit tervez velem a Teremtő? Majdnem 40 év kellett, hogy olyan választ kapjak erre a kérdésre, amit igaznak és egyértelműnek érzek. Kicsi gyerekként mindenem volt az éneklés, a muzsika. Később belefeledkeztem a számokba és a versekbe. Akkoriban egyenesnek tűnt az út az egyetem tanári karára, így 18 évesen már arra készültem a Debreceni Tudományegyetemen, hogy középiskolás fiatalokat tanítok majd magyarra és matematikára. Isten azonban fordított egyet a kormányon és már az egyetemi évek alatt egy helyi rádió hírszerkesztőségében találtam magam, ahol rájöttem: a helyemen vagyok és mindent tudni akarok! Megtanultam érteni és értelmezni a minket körülvevő világot a hírekkel végzett 27 évnyi munka során, de közben ráéreztem, hogy valami eltakarja előlem a lényeget. Mindig hittem, hogy létezik Isten és egészen kicsi korban megtanított imádkozni a nagymamám. Az Úr megismerésének igénye viszont akkor támadt csak fel bennem, amikor egyértelművé vált, hogy falak tornyosulnak előttem. Közben családot alapítottam, született két szenzációs fiam és az irántuk érzett, felfoghatatlan szeretet vezetett oda, hogy észre vegyem az Úr felém kinyújtott kezét. 2012-ben, Biatorbágyon a Keresztyén Testvér Gyülekezetben találkoztam azzal a szerető és támogató közösséggel, amely segített a megtérésemig vezető úton és aminek köszönhetően 2022 nyarán a dömösi Biblia Centrumban bizonyságot tettem és bemerítkeztem. A PAX Televízió válaszként érkezett hosszú évek imádságaira és kérdéseire: hol és mivel lehetnék igazán hasznos segítő az Ő munkájában? Így érkezett a lehetőség arra, hogy a Torzított Valóságban Palatinus Zoltánnal a Biblia igéinek segítségével döntsük le az igazság megismerésének útjába emelkedett falakat. Hamarosan induló műsorainkban pedig munkatársaimmal azt kutatom majd, hogyan lehet a krisztusi értékek szem előtt tartásával sikeres vállalkozóvá válni, illetve hogyan érthetjük és szerethetjük jól az ajándékba kapott különleges gyermekeket mi, keresztyének? Hiszek abban, hogy az Úrral és Önökkel együtt tényleg sokkal jobb hellyé tehetjük ezt a világot.