Gere Benjámin vagyok, a Pax Televízió „mindenese”. Hangmérnök, operatőr, műsorvezető. Hogy,
hogyan lehetséges mindez? A szakma alapjait még a Magyar Televízióban sajátíthattam el, ahol a televíziós munka szinte minden mozzanatába volt alkalmam betekintést nyerni. Mindezeket pedig profi szakemberektől tanulhattam. Hivatalosan, ugyan hangmérnök a végezettségem, de a gyakorlat során rájöttem, hogy a televíziózás az én világom! Az alkotás, egy műsor teljes összeállítása, az ötlettől, a megvalósulásig, a képi világtól a tartalomig nagyon megfogott. Kreatív munkának tekintettem és óriási kihívásnak. Végül a sok tapasztalatból elsőként operatőri gyakorlatomat hasznosíthattam, édesapám mellett, a Pax televízióban önkéntesként. A családom és a keresztény értékek melletti elköteleződés egyébként is rendkívül fontos volt mindig számomra. Ez talán ellentmondásosnak tűnhet, a média, sokszor „romlott” világában, pedig a saját példám is mutatja, hogy a csatornák között is vannak kivételek, olyanok, amelyek valódi értékeket közvetítenek. Nem véletlen az sem, hogy a hasonló szemléletű Charis Televíziónak is gyártottam keresztény tartalmakat.
A Pax televízióban azóta műsorvezetőként is jelen vagyok. Az Isten Hozott Kedves jelenleg a csatorna, egyik leglendületesebb, legfiatalosabb műsora, amely nem véletlenül talált meg engem, illetve én „őt”. Azért a megszemélyesítés ez esetben, mert, véleményem szerint, minden műsorkészítőnek a saját műsora, egy kissé a saját gyermeke is. Illünk egymáshoz, a változatos, modern képi világgal, a
vezetés közbeni interjúkkal, a showelemeket tartalmazó produkciókkal és nem utolsósorban a meghívott, neves , közismert, de főként élő hittel rendelkező vendégeimmel. Azért a képernyőzés mellett, eredeti szakmámat sem hanyagolom. Jóval komolyabb hangvételű műsor ugyan, de legalább ugyanekkora kihívást jelent az, hogy a világhírű Joyce Meyer, televíziós evangélista igehirdetéseinek teljes körű rendezését és hangmérnöki feladatait ellátom. Szóval nem unatkozom! De, bármilyen hihetetlen, kevés szabadidőmben sem pihenek. Hiszen NB2-es röplabdajátékosként, aktívan sportolok és állatokat mentek! Vannak menhelyről cicáim és egy vacsoraasztalról megmenekített
nyulam. A páromat még nem találtam meg, de bízom benne, hogy a családalapítás is hamarosan elérkezik! Arra biztosan szánok időt!